Éppen csak azt nem tudom, hogy miért nem készítek gyakrabban fügés bruschettát? Mondjuk azért mert nem lehet egész évben fügét kapni a boltokban, de ilyenkor lép elő az aszalt füge, amivel szintén nagyon klassz tud lenni a pirítós.

Hozzávalók:

baguette
aszalt füge
camambert sajt
olívaolaj
bors

 

Elkészítés:

A baguettet felszeleteljük ujjnyi vastag szeletekre és sütőben, vagy kenyérpirítóban enyhén megpirítjuk őket.

Míg a baguettek pirulnak, addig az aszalt fügét vékonyan felkarikázzuk és egy tapadásmentes edényben néhány perc alatt karamellizáljuk. Tegyük át egy edénybe a fügéket, és ugyanebben a tapadásmentes edényben pirítsunk meg 2-3 evőkanál aprított, sózatlan pisztáciát. Ha nem kaptok pisztáciát, mandul pehellyel is nagyon finom!

Kevés olíva olajjal meglocsoljuk a baguette szeleteket, majd halmozzuk a tetejére a fügét és a camamert sajtot. Szórjuk meg a pirított pisztáciával, végül kevés frissen őrölt borssal fűszerezzük.

 

Előző bejegyzés

WILLKOMMEN AM NASCHMARKT

Következő bejegyzés

BAZSALIKOMOS PARADICSOMLEVES